Éjszaka a Vermes-villában

Éjszaka a Vermes-villában

Idén immár ötödik alkalommal éjszakázhattunk együtt a Vermes-villában Szent Iván éjszakája és a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat apropóján.

A Múzeumok Éjszakája alkalmából a városok múzeumai, galériái éjszakába nyúlóan nyitva tartanak és különlegesség, hogy a kiállításokon kívül számos egyéb rendezvény - ének, zene, szakmai előadás, gyermekprogram - is gazdagítja a kínálatot. Nem volt ez másként idén sem, hiszen gazdag programmal vártuk az érdeklődőket, akik szinte az egész rendezvény során színültig megtöltötték a Vermes-villát.

17 órától megnyílt a Barcsay mester és növendékei című tárlat. A kiállítást Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg, de köszöntő beszédet mondott Kónya Ferenc, Barcsay jogörökös, akit elkísért felesége, Kónya Márta, valamint a kiállító művészek közül Balogh László, és Leányfalu polgármestere, Nyíri Csaba. A fotoklubDS kiállítását Nagy Ilona művésznő nyitotta meg. 17:30-tól a Vox Camerata kórus adott teltházas koncertet. 19 órától pedig az est legjobban várt vendége, Juhász Árpád geológus tartotta meg felejthetetlen előadását az összegyűjt népes hallgatóságnak. 21 órától az Aranymetszés zenekar adott elő megzenésített verseket a villában, miközben az udvaron befejeződtek az előkészületek a Csak Van zenekar koncertjére. Ők 22 órától mozgatták meg a már álmosodókat. 23 órától Nagy Attila helytörténész Felforgatott helytörténet címmel olyan tévhiteket elemzett és forgatott ki, amelyeket eddig mindenki igaznak hitt Dunaszerdahely város történelmével kapcsolatban. A műsort szokás szerint az éjféli zongorakoncerttel zártuk, Mezei Ernő előadásában.

Videóbeszámoló a rendezvényről (a DSTV felvételei):

 

 

Fényképek (Vojtík Szimona felvételei):

Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában
Éjszaka a Vermes-villában