Luzsicza Lajos Árpád és Fanni (2018-10-12 - 2018-11-02)

Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
A Kortárs Magyar Galéria ötletgazdája, alapítója, Luzsicza Lajos fia, Lajos Árpád és unokája, Fanni kiállításának megnyitóján jártunk.

Iván Péter, a galéria vezetője üdvözölte a vendégeket a kedves, mondhatni családias kiállítás megnyitóján. Tette ezt azért, mert apa és lánya műveit tekinthetik meg a látogatók, ugyanakkor ők a galéria nagy családjának is tagjai. Mint elmondta, a két művészt, Luzsicza Lajos Árpád festőművészt és Luzsicza Fanni fotóművészt egyrészt a galérialapító apa-nagyapa iránti tiszteletből, másrészt a családja iránti szakmai elismerés részeként kérték fel a kiálltásra. Iván Péter köszöntötte a két művészt méltató Tóth László, József Attila-díjas írót, Lőrincz Zsuzsa festőművészt, a galéria kuratóriumának képviseletében pedig Karaffa Attila képviselőt, valamint Szakáll Mária festőművészt.

Tóth László megnyitója elején rávilágított arra, hogy őket Lajos Árpáddal hosszú évtizedek barátsága köti össze. Ezért neki mindig is Lajos marad a művész, aki csupán édesapjától való megkülönböztethetőség miatt lett Lajos Árpád. Mondandója elején kiemelte, nem tud általánosan érvényeset, mindenki számára elfogadhatót mondani a művekről.

„Legfeljebb csak magamról beszélhetek a kiállítás kapcsán, és arról, hogy nekem mit mondanak a munkái, valamint a több évtizedes barátságunkról. Néha évek múltak el, hogy nem találkoztunk, de nem kellett egymással találkozni, hiszen kísértük egymás életének alakulását, munkásságát. Naponta többször megyek el a lakásomban Lajos zöld és piros kutyái alatt, ilyenkor a figyelmemet is mindig magára tereli a kép és az alkotója is. És ez a lényeg: hogy néha magára tudja-e vonni figyelmünket egy másik ember.”

Tóth László a kiállított művekről elmondta érzéseit, de hozzátette, hogy mindenkinek saját magának kell lefordítania a művek értelmét, a művészt, hiszen Luzsicza is ezt teszi - a maga nyelvére fordítja le a körülötte lévő világot - mindent és mindenkit. Egy-egy gondolat erejéig megidézte ismert írók, publicisták, művészek gondolatait Luzsicza Lajos Árpádról: Dusza Istvánt, Grendel Lajost, Nagy Gáspárt, Temesi Ferencet, Zalán Tibort, Paál Istvánt.

A festőművész műveiről összefoglalva annyit tett hozzá, hogy ahány kép, annyi lelemény, csupa humor és találékonyság szerepel a műveken. Nem kell hogy valaki elmondja, mit érezzünk a képek láttán, elég, ha kivesszük belőle a magunkét, azaz magunkat, illetve hozzátesszük a képeihez a magunkét, vagyis magunkat. „Ne tekintsék a kiállítást általam megnyitottnak, hanem szíveskedjék azt mindenki maga megnyitni és értelmezni az itt látottakat” - zárta megnyitóját az ismert író.

Lőrincz Zsuzsa festőművész szimbolikusnak nevezte azt, hogy abban a kiállítóteremben, amely Luzsicza Lajosról lett elnevezve, állít ki az unoka, Fanni. Kettejük lelke hasonlít egymásra, nagyon erős kötelék fűzi Fannit nagyapjához - és ezt a nagyapa halála sem szakította el. A családi hagyományokhoz és értékekhez kötődést is tőle tanulta.

„Fanni évek óta foglalkozik családja történetével, ezért ment vissza azokra a helyekre, amelyekről nagyapja mesélt. A sok történet alapján megértette, hogy mennyire fontos tisztelnünk az őseinket és néha visszatekinteni, honnan is indultunk. Kiállított képein ezeket a gondolatokat próbálja meg kifejezni, fotóin megjelenik nagyapja képeinek színvilága, az álomszerű tájak hangulata - a helyszínek a jelenkorból valók, de magukon hordozzák a család múltját. Fanni úgy tér vissza a múltba, hogy a jelenben marad, közben arcát a jövő felé fordítja” - mondta megnyitójában Lőrincz Zsuzsa.

A festőművész kiemelte, hogy Fanni még pályája elején van, hiszen nemrégen végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, de azt mondhatni, már most érett munkákkal mutatkozik be, olyan művészként, akinek van mondanivalója. Határozott, aki olyan értékeket hordoz magában, amelyek ilyen fiatalon ritkán vannak együtt: hűség, szerénység, tisztaság és alázat - ezek nem divatos szavak, de előrejelzik, hogy a fiatal fotóművész kiemelkedőt alkosson a jövőben is.

A kiállítás 2018. november 2-ig tekinthető meg a Kortárs Magyar Galériában.

Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni
Luzsicza Lajos Árpád és Fanni