Eddigi kiállítások

Hommage á Mednyánszky

2013. október 4-én nyílt a Mednyánszky Társaság által szervezett Hommage á Mednyánszky című kiállítás a Vermes-villában. A társulást 1990-ben alapította Kurucz D. István festőművész, és céljuk Mednyánszky László szellemi örökségének ápolása, üzenetének terjesztése a XXI. században is.

Dávid Botond kiállítása

Rendhagyó módon csak a Csallóközi Vásár ideje alatt volt megtekinthető Dávid Botond székelyudvarhelyi fotóművész Láthatatlan férfi című kiállítása. A tárlat egy szerelmi történetet mesél el borral, szerelemmel és női érzelmekkel átitatva. A kulcspont természetesen a férfi "hiánya", aki csak a tizenöz közül az utolsó fényképen jelenik meg.

FA - FÉM - ÜVEG

2013. szeptember 6-án nyílt meg a FA - FÉM - ÜVEG című kortárs szobrászművészeti kiállítás a Vermes-villában, mely a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége révén jött létre.

Európa Szoborpark

Az idei, XIV. Nemzetközi Művésztelep egyik célkitűzése a Vermes-villa melletti szoborpark bővítése, és egy teljesen új köztéri szoborpark elkészítése a városi strandfürdő területén.

XIV. Nemzetközi Művésztelep és az ART FLEXUM kiállítása

Augusztus 5. és 16. között zajlik az idén tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Művésztelep, melynek egyik fő témája az Európa Szoborpark bővítése lesz. A kéthetes alkotótábor két részre különül. A festők és grafikusok alkotásaiból 2013. augusztus 9-én, pénteken, 18 órai kezdettel nyílik kiállítás a Vermes-villa Luzsicza Termében, a szobrászművészek pedig a Vermes-villa udvarán elterülő Európa Szoborpark bővítéséhez ajánlották fel köztéri alkotásaikat.

KAPCSOLAT

Kapcsolat - a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása   Megtekinthető 2013. július 20-ig!   Pogány Gábor művészettörténész előszava a kiállításhoz készült katalógusból:   Gondolatok, eszmék és fogalmak összefüggései  

Radosza Attila és Somody Péter

2013. május 17-én nyílt Radosza Attila és Somody Péter közös kiállítása a Vermes-villában. A színvonalas és népszerű tárlat ingyenesen megtekinthető június 6-ig!

Asztal Társaság

Kováts Albert megnyitó beszéde:   Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim,

SOKKPONT

Ferdics Béla és Gyenes Gábor kiállítása

A KMG festészeti gyűjteménye

A festészeti gyűjteményről