Dunaszerdahely

A VÁROS TÖRTÉNELME

Dunaszerdahely (Dunajská Streda) a Csallóköz szívében fekvő ősrégi település, járási székhely; története mindenkor szerves összefüggésben állt a Csallóköz egyetemes történetével.

Már a bronzkorban megült hely, de a római kor és a népvándorlás századai is hagytak emlékekeket határában. A mai város helyén egykoron létezett ősi településről tesznek tanúbizonyságot a város északi határában elterülő homok- és kavicsbányából 1937-ben feltárt legelső történelmi emlékek: kő- és bronzkori, továbbá az időszámításunk utáni első századból származó római kori leletek, mint pl. egy csiszolt kőbalta, bronz karperec, réz dárdahegy és fülbevaló, valamint több agyagedény és két római csat.

A helység fekvésénél fogva mindenkor élénk forgalmi hely, kereskedelmi gócpont volt. Ilyen lehetett a mai város helyén fekvő római kori település is, mely egy nagy forgalmú kereskedelmi útvonal mentén, a Carnuntum-Brigetio vidékén áthaladó, legészakibb útvonalon, a Nagy-Germánia határszélét alkotó Anduation nevű, Gúta környékén fekvő település irányában letérő útelágazásnál feküdt.

A város kora középkori történetét, sajnos, mély homály fedi, e korból semminemű konkrét adat nem áll rendelkezésünkre. Annyit tudunk csupán, hogy a IX. Század első felében, Nagy Károly frank király uralkodásának idején a Csallóköz egész területe az avar kaganátus Vetvár nevű tartományának része volt.

A mai város négy, régente különálló, szoros egymás mellett fekvő helység: a tulajdonképpeni szigorú értelemben vett Szerdahely, továbbá Újfalu, Nemesszeg és Előtejed – a krónika szerint – 1874-ben történt egyesítésével keletkezett Dunaszerdahely mezőváros elnevezéssel, később, 1886-ban a nagyközség névvel illették; 1960-ban újra várossá nyilvánították.

Ugyanezen krónika szerint Szerdahely első említését Lóránd nádor, főispán egy 1250-ben keltezett okiratában találjuk, ahol Zerda néven szerepel. Nevének további megjelenési formái: 1254-55-ben Svridahely, 1270-ben Zeredahel, 1283-ban Zerdahel, 1358-ban Zredahel, 1786-ban Szerdahel, 1920-tól Dunajská Streda.

Szerdahely neve első privilégiuma révén keletkezett, vagyis hogy ezen a helyen szerdai napokon vásárokat tarthattak és tartottak. A későbbi időkben a hetivásárok napja péntekre tolódott.

Az 1341-ben kelt oklevél Szerdahelynek és környékének legelső pontos leírását adja. A határjárás Szerdahely községnél kezdődött, s a határvonal mentén, a nagy országút irányában Kürt felé haladt, majd észak felé kanyarodott Feludvarnok irányába, érintve a Hodosi utat, ezután Tárnok felé kanyarodott, s végül visszatért Szerdahelyhez. A körülhatárolt rész tehát az egykori Pókafölde nevű birtok volt. Az okirat szerint Pókafölde alatt, a Szerdahelytől Kürt felé vezető országút déli oldalán volt „Szent György templomának birtoka“, továbbá ugyancsakaz okirat szerint, valahol Kürt és Kisudvarnok közt még egy másik községnek, Csukárabonynak (Chukarabonia) kellett léteznie. Különös figyelmet érdemel az okiratban említett Szt. György egyháza – Szerdahely első plébániatemploma.

A XV. Század közepe Szerdahely városi fejlődésében nagy jelentőségű korszak volt. Zsigmond király 1405-ben kelt kisebbik dekrétuma alapján megkezdődött a jelentősebb szabad, azaz a királyi birtokban lévő községek városiasítása. Ez a folyamat a Csallóközben a XV. Század közepe táján érte el csúcspontját. Habár ebből az időből Szerdahely várossá emelését illetően közvetlen okmányunk nincsen, mégis teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy Szerdahely ebben az időben nyerte el a mezőváros, az oppidum címet.

A polgárok túlnyomó többsége ipari tevékenységet folytatott, amelyet az 1646-os conscriptio (összeírás) külön is említ. Céhekről ugyan nem tesz említést, de a polgárok nevéből meglehetősen pontosan ki lehet következtetni a szerdahelyi középkori iparágakat. Pozsony vármegye története szerint a vargáknak 1492-ben, a csizmadiáknak 1660-ban, a kalaposoknak 1666-ban, a kádároknak pedig 1680-ban már volt céhük.

Az 1646-os összeírás szerint Szerdahely már nem királyi birtok: a pozsonyi várkapitányság földesúri fenhatósága alá tartozott. Ez a tény visszatükröződött a mezőváros jogállásán is. 1600-tól kezdve a Pálffy család hitbizományi birtokává lett. Az Erdődi-Pálffy család tagjai 1848-ig voltak a mezőváros földesurai.

Az említett négy községet csupán utcák választották el egymástól. Újfalu és Szerdahely határát a várost kelet-nyugati irányban átszelo" Fo" utca képezte. Ennek északi oldalán épült házsora Újfalu, déli oldalán épült házsora Szerdahely területe volt. Újfalu nyugati irányban a Rózsa utcáig terjedt. Ebben a városrészben épültek fel a XVIII. És a XIX. században a földesurak jellegzetes házai, mint az egyemeletes, barokk stílusban épült, ma már nem létező Bacsák-féle Fehér Kastély; továbbá a szintén barokk stílusban épült, egyemeletes Sárga kastély, melyet Kondé Miklós püspök építtetett 1770-ben (most a Csallóközi Múzeumnak ad otthont), valamint az Erdődi-, Bíró- és más nemesi kúriák.

Nemesszeg a déli irányban épült. Az utca nagy részét a nemesi birtokok házai és gazdasági épületei foglalták el. Közös nagy udvarokban, apró lakásokban, a középkori települési és életformának megfelelően 10-18 család is lakott. Ebben a városrészben lakott és működött a legtöbb iparos is. A mai Kukučín – egykoron Vasútszoros – utcában a XIX. század közepén lecsapolt vadvizeket „Sós“-tónak nevezték.

Előtejed városrész tipikus mezőgazdasági település volt. Nádfedeles házai, gazdasági épületei még az első világháborút követő években sem veszítettek eredeti jellegükből, és lakóinak életmódja sem változott sokat az előző évszázadokhoz képest.

A város római katolikus templomát 1341-ben említi először egyik kútforrásunk. Az evangélikus templom 1883-ban épült. A zsinagóga a Csallóköz egyik legnagyobb zsidó imaháza volt, 1870-ben épült a város Fő utcáján, 1945-ben bombatalálat érte, 1951-ben lebontották.

A már fentebb említett 1646-os összeírás szerint Szerdahelyen már létezett iskola. Ez a felekezeti jellegű egyosztályos népiskola a katolikus templom és a paplak szomszédságában állott, a tanítást benne 1931-ben tiltották be egészségügyi okok miatt. A XVIII. században alakult a zsidó népiskola, 1944-ben megszüntették. 1938-ban nyitotta meg a kapuit a város első nyolcosztályos klasszikus jellegű gimnáziuma.

1860-ban alakult meg, mint az Alsó-csallóközi járás első kulturális intézménye, a Járási Kaszinó. Székhelye a kedvelt Zöldkoszorú vendéglőben volt. Elsősorban népneveléssel foglalkozott, de több színdarabot is előadtak falai között, ill. előadásokat és egyéb kulturális rendezvényeket tartottak. 1500 kötetnyi könyvvel rendelkező könyvtára volt. Évtizedeken keresztül az egyetlen kulturális intézménye volt a városnak és a járásnak. 1919-ben feloszlatták, gazdag könyvtára tönkrement.

Gyakran látogatott szórakozóhelyek voltak még a Zöldfa és a Dobogó vendéglők, amelyekben szintén több kulturális rendezvény zajlott le. A Dobogóban tartották a múlt században az országgyűlési választásokat. Ez volt a város egyik legrégibb és legkedveltebb szórakozóhelye, 1953-ban lebontották.

1888-ban Leopold Goldstein megalapítja a város első nyomdáját, amely 1938-ig működött. 1922-ben alapították Rimstein Izsák nyomdáját, 1933-ban pedig egy harmadikat, Weinberger Dávidét; mindkettő 1939-ig működött.

1895-ben fejezték be a Pozsony-Dunaszerdahely közötti vasútvonal építését, melyet ünnepélyesen 1895 augusztusában nyitottak meg. A vasút komáromi szakaszát 1896 novemberében fejezték be. A pályatesttel egyidejűleg épült fel az állomás épülete is.

1902-ben a város 2 holdnyi nagyságú telket bocsátott a sportolók rendelkezésére, hogy azt a testnevelés céljaira használják. Ez volt az ún. Tornakert.

1904-ben megalakult a Dunaszerdahelyi Tornaegylet.

1909-ben alkalmi, 1911-ben már rendszeres filmvetítés indult meg a volt Einbeck-kávéházban. 1931-ben már hangosfilmeket is vetítettek.

A város és a régió első lapja az 1901 és 1918 között megjelenő regionális gazdasági hetilap, a Csallóközi Lapok, ezt követte az 1922 és 1937 között megjelenő Csallóközi Hírlap.